2019 december

IMG_4022

19 dec: Szentegyházi Gyermekfilharmónia

December 18-án, községünkbe érkezett, és csodálatos Adventi koncertet adott a Szentegyházi Gyermekfilharmónia zenekar. A szervezést két hónappal korábban megkezdtük. Közel 150 főt kellett elszállásolnunk Egerágon, ami első gondolatra lehetetlennek tűnt. Személyesen megkerestük az itt élő családokat, és segítséget kértünk, az erdélyi gyerekek és felnőttek befogadásához. Mi voltunk az egyetlen település a koncert turnéjuk kilenc helyszínén, ahol minden gyermek családhoz került,…

IMG_4022

03 dec: Adventi kézműves foglalkozás

2019. december 1-jén (vasárnap) délután 3 órakor,az Egerági Önkormányzat szervezésében a gyermekek szüleikkel együtt az ünnepre hangolódás jegyében, adventi kézműves foglalkozáson vehettek részt a Művelődési Házban. Az adventi koszorúk készítése mellett, karácsonyi díszek, tobozból készült szarvasok, gyönyörű ajtókopogtatók is készültek. A jó hangulatról karácsonyi dalok és a szülők, támogatók által hozott finomságok is gondoskodtak. A program megvalósulását nagyban segítették az…