7763 Egerág, Szabadság tér 1.

Falunap 2020

Idén hagyományteremtő célzattal a búcsú napjához igazítottuk falunapunkat. A központi parkban tartottuk a rendezvényt amit előtte szorgos kezű férfiak szebbé tettek, hogy átláthatóbb és szebb legyen. A rendezvény lebonyolításában rengetegen segítettek a sütés főzés, ki-és bepakolás, világítás, forgalom irányítás területein. A gyerekek örömére volt légvár, csillámtetoválás, arcfestés, pónilovaglás, kreatív sarok, aszfaltrajzverseny és sport feladatok. A napot kutyás bemutató nyitotta meg, majd Molnár Orsolya tartott feledhetetlen előadást gyerekeknek, szülőknek egyaránt. Ez után pedig Göcze Attila és Stubendek Katalin a Pécsi Nemzeti Színház művészei énekeltek nekünk kiváló slágereket. A délután folyamán lángost, kürtőskalácsot és langallót osztottunk a kedves egybegyűlteknek. Egészség sziget is rendelkezésre állt az arra érdeklődők számára Dr. Kordély Norbert háziorvos Dr. Pammer Judit hematológus és Sztergár Tímea védőnő adott hasznos tanácsokat. Sütiversenyt is szerveztünk, 28 versenyzővel. Sós és édes kategóriában lehetett nevezni. A szakértő zsűri mellett közönségdíjat is osztottunk, a megjelentek nagyon nagy kedvvel vettek részt a kóstolásban és persze a szavazásban. A délután folyamán tandem bicikliket is kipróbálhattunk a Caritas segítségével.


Széchenyi Terv Plusz